2016. február 9., kedd

Bemutatkozás és felhívás keringőre

Sziasztok!


Örülünk, hogy végre hozzátok is eljutottunk! Káldori Júlia és Fülöp Miklós vagyunk és az alábbiakban olvashattok rólunk és jövőbeli terveinkről.

2016 szeptembertől szeretnénk összehozni egy olyan gyerekekből álló csapatot, akik jól érzik magukat egymással és külön-külön is. Heti 4-5 napra (reggeltől délutánig) 4-10 éves korú pajtikákat keresünk, mivel a mi gyerekeink is ebbe a korcsoportba esnek (Lulu 4, Elli 7 és Félix 7). Egy olyan közösséget tartunk ideálisnak, ahol a gyerekek és a velük együtt levő felnőttek szabadon dönthetik el, hogy mit és hogyan játszanak, olvasnak, tanulnak, táncolnak, festenek, stb. és azt is hogy mikor és kivel teszik ezt. Lényegében a szabad, vagy demokratikus iskolák/közösségek értékrendje mentén szerveződne a csoport és a közösség. Az egyik, nekünk szimpatikus modellről és filozófiai hátteréről részletesebben itt olvashattok: http://szabad-iskola.blogspot.hu/2015/06/bevezetes-sudbury-valley-school.html
illetve angolul itt találjátok meg őket: http://www.sudval.org/

Kötelező foglalkozásokat nem szeretnénk szervezni és ez alól nem lenne kivétel sem a matek, sem pedig az írás és olvasás oktatása/fejlesztése sem. Véleményünk szerint az emberek természetüknél fogva érdeklődő és kíváncsi lények, akik a saját útjukat járva minden szükséges tudást meg tudnak szerezni életük során. Ehhez az úthoz kívánunk minél szabadabb, sokszínűbb és szélesebb választási lehetőségeket kínálni csemetéink számára.

A csoport létszámától és összetételétől függően két alapmodellben gondolkodunk, de természetesen még semmi sincs kőbe vésve.

a.     Ha 5-10 gyerkőc jönne össze, akkor az Újlipótvárosban, vagy ahhoz közel bérelnénk egy megfelelő méretű helységet heti pár alkalomra, de az is elképzelhető, hogy egymás lakásán bandáznánk a gyerekekkel forgásban (1 nap itt, egy nap ott), illetve külső helyszíneken is szervezhetünk eseményeket (kirándulás, kenuzás, stb.). 

b.     Ha 10-20 vagy esetleg több kis csibész jönne össze, akkor érdemes lenne elgondolkodni egy ház bérlésén, lehetőleg nagy zöld kerttel, de nem több mint 40 percre a belvárostól. Ebbe a modellbe könnyen becsempészhető lenne egy angol anyanyelvű emberke is, aki csak angolul kommunikálna a gyerekekkel. Mellé még szükség volna 1-2, vagy 3 főre, akik lehetnek szülők, pedagógusok, vagy csak szimplán jófej emberek.

Fontos még megjegyeznünk, hogy mindenki maga kell, hogy gondoskodjon gyermekének a tanulói jogviszonyáról. Természetesen szívesen segítünk egymásnak megoldást találni, ha tudunk, de a közösség nem lesz „hivatalos” iskola vagy óvoda. Amennyiben azt szeretnétek, hogy a gyereketek a nemzeti alaptantervet kövesse és abból osztályozó vizsgát tegyen, azt nektek kell megoldani. Mi, a csoport keretein belül ezért nem tudunk és nem is kívánunk felelősséget vállalni. 

Tudjuk, hogy a mi utunk közel sem az egyetlen üdvözítő út, de mi mégis ebbe az irányba haladunk. Örömmel vesszük minden olyan jelentkező, vagy érdeklődő megkeresését, akik hasonló ösvényen járnak vagy járnának. Nem szeretnénk azonban senkit sem meggyőzni arról, hogy ez a helyes irány és mi sem szeretnénk, ha minket próbálnának meggyőzni mások, saját választásuk helyességéről.

Ha szimpatikus, amit az imént olvastatok, akkor keressük egymást és csináljunk együtt valami nagyon jót! Elértek minket telefonon vagy e-mailben.
Juli: +36706262036 vagy jkaldori@gmail.com
Miki: +36705503040 vagy mikloska@gmail.com

1-2 héten belül össze szeretnénk hozni egy ismerkedős találkozót, hogy induljon a banzáj. Segítség lenne számunkra, ha az alábbi táblázatot is kitöltenétek, hogy könnyebben elérjük egymást, tisztábban lássuk a gyerekek számát, korosztályát és a ti elérhetőségeiteket is. 


Ezt a bemutatkozó levelet szeretnénk eljuttatni minél több érdeklődőhöz, úgyhogy amennyiben ismertek olyan családokat, akiket ez érdekelhet, kérjük, bátran küldjétek tovább nekik!

További vidám, szép napot vagy estét kívánunk nektek!

Juli és Miki 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése